Kristály Történetek – Tolvaj Ametiszt

Földi létem egyik legelső kristálya egy Ametiszt medál volt, amit laikusként a csillagjegyem miatt választottam ki és vettem meg magamnak egy osztálykiránduláson. Egy ezüstláncon hordtam, de olyan csekély ideig, hogy emlékem sem maradt róla, csupán annyi, hogy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el, a lánccal együtt… Talán 10 év is eltelhetett, amikor Nagymamám mondta, hogy talált egy ezüst nyakláncot, és valami kő van rajta. Az én Ametisztem volt az a kő. Nem tartott ám sokáig az örömöm, mert a medálról rögtön leesett a foglalat. Akkor még nem gondoltam semmi rosszra. Imádtam az ásványokat! Gyanútlanul beletettem hát a kis követ a pénztárcámba. Nagyon rossz ötlet volt!

Ugye sejtitek már, hogy mi történt?

Az én csalfa kövecském újra elhagyott, ám vitte a pénztárcát és a benne lévő, nem kevés, készpénzt is. Ezután soha nem láttam újra.

Ametiszt ékszert nagyon sokáig nem hordtam e rendkívüli élmény után, kivéve csakra karkötőn, de mint érintetlen kristálytelepet nagyon szerettem továbbra is. Mostanában kezdtem el újra barátkozni a viselésével, ahogy a lila színnel is.

Gyakran elmesélem ezt a történetet, amikor valaki nem a szíve, hanem a horoszkópja szerint igyekszik ásványékszert vásárolni. Nagyon fontos, hogy ösztönből válasszunk ásványt és ne aszerint, ami a nagykönyvben meg van írva! Bízzuk rá magunkat a kristályokra, hagyjuk, hogy ők válasszanak meg minket. Csendesedjünk el, és figyeljük, ahogy megszólítanak.

Karkötőim közül ritkán veszek már ki saját részre, olyankor csak, amikor szinte “kiabálnak” a kövek, hogy velem akarnak maradni. 😀

Ez persze nem azt jelenti, hogy biztosan nem neked való a születésedhez tartozó ásványkő, ám, ha nem vonz, ha nem érzed a magadénak, akkor inkább tedd le, hagyd ott, mert talán ő fogja megtenni… Jó esetben egyedül távozik, rosszabb esetben viszi a tárcád.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük