Történet

Isten “száműzött”, hogy rendet tegyek a világomban

Ígértem, hogy mesélek kicsit a Nap Karkötője akciómról. Az egész úgy kezdődött, hogy beteg lettem. Nem kifejezetten halálos, de meghalhattam volna, mert nem fordultam időben orvoshoz. Fáradt voltam, sok volt a munka, nem volt energiám, nem érdekelt mi lesz és egyébként is pont elég vizsgálaton voltam már idén.

Végül nem úsztam meg az újabb kivizsgálásokat és pihenésre ítéltek. Igyekszek egész nap feküdni, és, ha már így alakult, próbálok lehetőségként tekinteni erre a fura szabadságra.

Mert mi is a betegség? A lélek segélykiáltása. Egy jelzés. Egy stoptábla. Figyelmeztet, hogy meg kell állni, ideje befelé fordulni, esetleg átgondolni az életünket, megtalálni a saját utunkat, a lelki békénket és azt a harmóniát, ami nélkül a test nem tud egész-séges lenni. Mert hiányzik az a valami, az életerő, az áramlás megakad és ettől a test is meghibásodik.

Az én lelkem már nem kiabált, egyenesen üvöltött! Az elmúlt 10 évben rengeteg dolog történt velem. Emberek jöttek-mentek az életemben, elfogyasztottam pár munkahelyet, szerelembe estem az ásványékszerek készítésével, közben tanultam, nyelv-vizsgáztam, lediplomáztam és valahol félúton elvesztettem ÖnMagam. Emlékszem mennyi tervet, mennyi álmot, és mennyi elolvasatlan könyvet hagytam hátra azzal, hogy majd a suli után… Addigra viszont elfáradtam, kiégtem és csak az ásványok kerültek elő abból a bizonyos MAJD ládikából. (Szerencsére ez a szenvedély erősebb, mint bármi.) Épp itt volt az ideje, hogy összeszedjem elhagyott énem darabjait és újra magamra találjak.

A képen a 10. Nap Karkötője látható

Úgy döntöttem, ha már úgy is elég időm lett magamra, akkor kihasználom ezeket a napokat, heteket, és amíg a testem pihen, meggyógyítom a lelkem.

A receptem: meditációk, megerősítések, légzőgyakorlatok, olvasás, motivációs videók, és nem utolsósorban a kristálygyógyítás. Így emelem folyamatosan a rezgésszámom, hogy boldog legyek végre. Nem majd, valamikor, hanem MOST. Itt a jelenben. Ebben a pillanatban is!

Ennek a lélektréningnek a része a Nap Karkötője. Mivel kreatív lélek vagyok, képtelen lennék alkotás nélkül létezni. Ezért elhatároztam, hogy minden nap felfűzök egy karkötőt. Egy karkötőt, ami nem megrendelésre készül, nem valamelyik kollekciómat követi, hanem a lelkem rezdülésének csendes dallamára mintázom. Ahogy a művészek szállnak az ihlet szárnyán, úgy alkotok én is a kristályok vásznán, nap mint nap.

Úgy tervezem, mire elfogynak az injekcióim, a negatív gondolatmintáimat is elhagyom és új emberként térek vissza az új életembe, az álmaimat követve.

Ha szeretnéd látni a napi lélek-karkötőmet, látogasd meg a Facebook oldalam, vagy kövess az Instagramon.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük